Keresés:

  close
Keresés
 

Elfelejtette a jelszavát?

Az autómentes hétvégén

Háromszázezren fordultak meg az Andrássy úton

2009. szeptember. 25

 Szóljon hozzá

Kiválóan sikerült az Európai Mobilitási Hét budapesti rendezvénysorozata, a Fővárosi Autómentes Hétvégén például 300 ezren fordultak meg a lezárt Andrássy úton, ezzel a korzó az augusztus 20-i tűzijáték után az ország második legjelentősebb szabadtéri utcai rendezvényévé nőtte ki magát - mondta Kovács László, az Európai Mobilitási Hét főszervezője az MTI-nek.



"Az Andrássy úti autómentes kavalkád az utóbbi években hagyománnyá vált, az emberek ismerik, szeretik, örömmel sétálnak ezen a 19. századi sugárúton, mely szinte vonzza a korzó-szerepet" - fogalmazott Kovács László, aki szerint a rendezvényt akár minden hónapban meg lehetne ismételni, ha az időjárás engedi. 
    
Az Európai Mobilitási Hét, mely egy francia kisvárosban tartott autómentes napból indult el 1997-ben, mára a legnagyobb szabású összeurópai környezetvédelmi rendezvénnyé terebélyesedett. 
    
"Budapesten először 2002-ben rendeztünk autómentes napot. Még mindig emlékszem, ahogy Lukács Andrással, a Levegő Munkacsoport elnökével ketten állunk a lezárt Andrássy úton a zuhogó esőben, körülöttünk egy lélek se. Úgy éreztem, semmi sem lesz az egészből. Aztán kiderült az ég, és megjelentek az emberek, ezrével" - idézi fel a kezdeteket Kovács László.
    
Európa számos nagyvárosában tartanak rendezvényeket a hét során, de a budapesti program kitűnik ezek közül, elsősorban azzal, hogy széles rétegeket, csoportokat integrál. Itt a színházak, a környezetvédők, a közszolgáltatók egymás mellett állítják fel standjaikat, s ez az, amivel Budapest tavaly kiérdemelte az Európai Mobilitási Hét Díjat - fejtette ki a főszervező.
    
Kovács László szerint a rendezvénysorozat hozadéka elsősorban az, hogy észrevétlenül bevonja az embereket a fenntartható, ésszerű közlekedés szemléletébe. Mint fogalmazott, az Európai Mobilitási Hét elsősorban tudatossági mozgalom, melynek célja alternatíva nyújtása. Ez rendkívül fontos, hiszen a politikai döntéseket a közhangulat változása alapozza meg - húzta alá.


MTI




Ajánlom a Gurura

 Hozzászólások (0)

 Szóljon hozzá!

 Feltételek!

    Új hozzászólás

 
 
 

Kérjük írja be a bal oldali számot!

 
 

Fenntartjuk a jogot mindazon hozzászólások visszautasítására, amelyek valamely faj, vallás, kisebbség ellen uszítanak, rágalmaznak, durva kifejezéseket tartalmaznak, illetve ellentmondanak szabályainknak.

   



Alfa

Audi

BMW

Cadillac

Chevrolet

Chrysler

Citroen

Dacia

Dodge

Fiat

Ford

Honda

Hyundai

Infiniti

Jaguar

Jeep

Kia

Lancia

Land

Lexus

Maybach

Mazda

Mercedes-Benz

Mini

Mitsubishi

Nissan

Opel

Peugeot

Porsche

Renault

Saab

Seat

Skoda

Smart

SsangYong

Subaru

Toyota

Volkswagen

Volvo

Wiesmann

KERESÉS A GARÁZSBAN

Keresés felhasználóra
Keresés autóra

HOL A VERDÁM?